7. nap: Garageband – 1. fejezet

Végre! Nagyon régi álmomteljesült ezzel a szoftverrel. De mielőtt neki állnék az ömlengésnek a konfig: Korg X5, E-MU 0404|usb, MacPro, Klipsh Promedia Ultra 2.0, Garageband 3, EV Cobalt 9


Ebből is látszik, hogy semmi extra tartozék nincs a Mac-en kívül, (értem ez alatt a professzionális hang cuccokat). Az E-MU egyenlőre csak kölcsönbe van, hogy kipróbáljam, de engem rögtön meggyőzött. Feltelepíteni egy pillanat műve volt. Már csak meg kellett mondani a Mac-nek, hogy ő az új kártyám, amiről hallgatni szeretnék és ami felvesz és minden ment, mint a karikacsapás. A Garageband semmit nem kérdezett, azonnal elfogadta a felállást és már dolgozhattam is.

Mint látszik erről sokkal többet szeretnék írni, mint amit egyetlen post megenged, ezért ezalkalommal csak a Garageband hangjairól és a MIDI-vel való zeneszerkesztésről írok néhány sort. Az új Track létrehozása után jópofa ikonok segítségével kiválasztottam az első hangszert és feljátszottam ami az eszembe jutott éppen. Még a tempót is alapértelmezettnek hagytam meg. Aztán ezt a témát símogattam kb. egy órán át. További szólamokat raktam bele, és hihetetlen ugyan de a midi szólamok szerkesztése végtelenül egyszerű. Tökéletesen működik a pontosítás, könnyedén lehet a rácsos editorban és kottaképben is szerkeszteni. A kezelőfelület teljesen egyértelmű. A Helpben egy perc alatt kikereshetőek a legfontosabb billentyűparancsok (z – vissza az elejére, r- vegyé föl) ezzel is jelentősen gyorsul a munka. Az első dobkiséretet aládobtam loopolva (a loop nagyon jó ennem az esetben, hogy az alapkiséretet csak húzod amíg kell, aztán a kiállásokhoz készítesz egy új részt és mehet tovább a loop), majd az egészet ki exportáltam iTunes-ba. Egy tömörítetlen Aiff-ot kap ilyenkor az ember, amit magával az iTunes-al lehet mindenféle tömörített formátumba tovább piszkálni. Ami érdekesség volt számomra, hogy annyira belefedkeztem a játékba, hogy egyszer sem mentettem. A gép nem fagyott le, nem lépett ki a program, nem akadt össze semmi, semmivel. Innen letöltheted ezt az első szösszenetet, ami teljesen érdektelen hangok összessége, de világosan példázza, hogy egy amatőr zenész elsőre, egy óra alatt milyen lehetőségek előtt áll. És még vár ránk: Az audio felvétel (ének, gitár), az X5 saját hangjainak használta, a Garageband Jam pack-jai és még sok minden, de ez már csak a következő fejezetekben… – alig várom.

Tehát: Az már biztos, hogy imádni fogom ezt a progit, de félreértés ne essék, nem szeretném összehasonlítani a piacvezetőkkel, nyilván azok mindet tudnak, amit itt leírtam…

Szerintem: Valamikor régen volt egy ACID nevű program, amit nagyon szerettünk, mert nem tudott sokat, eligazodtunk rajta, és gyorsan jutottunk sikerélményhez. Most azt hiszem megtaláltam azt a programot, ami a leginkább hasonlít erre. Nagy öröm ez… : )

Holden Rose