Egy szellemes történet

Nagy örömömre egy régen dédelgetett sorozatom látott most napvilágot a Móra kiadó égisze alatt. Ezek a történetek felsősöknek szólnak és kicsit hátborzongatóak. Aki ismerte és szerette a Libabőr sorozatot, vagy netalántán látta a filmeket, azok semmiképp se hagyják ki!

LAPOZZ ÉS PARÁZZ!

A Móra kiadó sorozat ajánlója:

A népszerű szerző, Holden Rose (Kovács Attila) olvasmányos, kellemesen „libabőrös” történetei remek szórakozást kínálnak minden 10 év feletti, ártatlan borzongásra és örömteli kikapcsolódásra vágyó gyereknek. Aki szerette a Libabőr sorozatot vagy Darren Shan könyveit, a Lapozz és parázz! sorozat regényeit is imádni fogja.
Mindegy, mi miatt ébredek fel éjjel, tudom, hogy ott áll majd a bejárati ajtónál egy alak.

Sosem szól hozzám, csak nézi, ahogy elmegyek mellette a fürdőszoba felé. A föld felett lebeg, halvány, derengő fény veszi körül, és lapátot tart a kezében. Most olyan szívesen írnám, hogy ez a legijesztőbb dolog, amit valaha láttam, de sajnos nem lenne igaz. Ez csak a kezdet. Timo Smith vagyok, kvízversenygyőztes, a farangói általános iskola tanulója, és van egy szellem a lakásunkban, akit csak úgy hívok: a lapátos fickó.

A borító Müller Péter munkája és én elsőre beleszerettem. Alig várom, hogy lássam, a következő részhez mit talál majd ki. Az ősszel érkező új történet munkacíme, az Ufós sztori és ahogy A lapátos fickó szellemes, úgy az majd földönkívüli-inváziós lesz. Csak keresni kell neki egy jobb címet, mert ez nem tetszik a szerkesztőknek.

A regény egy Timo Smith nevű srácról szól, aki lát egy szellemet az ajtó mellett. Ez persze ijesztő, de sokkal érdekesebb, hogy milyen kérdések merülnek fel az emberben egy ilyen helyzetben. Kivel beszélhetjük meg azt, amit látunk, tapasztalunk? Hogyan viszonyulnak hozzánk a többiek, ha megtudják az igazságot? Hogyan szabadulhatunk meg egy ilyen szellemtől? Ez a könyv egy fantasy kalandregény, ami itt játszódik a mi korunkban, a mi világunkban.

A könyv Dóka Péter irányítása alatt nyerte el végső formáját, Györe Bori szerkesztette, az utolsó simításokat pedig Pacskovszky Zsolt végezte. Sok munka van tehát ebben a kötetben és én nagyon remélem, hogy tetszik majd nektek! A Móra oldalán bele is tudtok olvasni, innen az oldalról pedig megrendelhetitek dedikálva, ha már kijött a nyomdából. Ez június elsején történik majd meg!

Itt éppen Pacskovszky Zsolttal végezzük az utolsó simításokat a Móra szerkesztőségében

Szóval egy igazi könyvheti könyv lesz A lapátos fickó. Szervezünk több bemutatót is neki, erről majd egy külön bejegyzésben számolok be!

Itt találod a könyv Mórás oldalát >>>

Itt találkozhatunk a Könyvhéten a könyvvel kapcsolatban. 🙂

Holden Rose