Találkozások a könyvfeszten…
Először is leszögezem, a fesztivál olyan durva belülről, hogy pénzért biztos nem csinálnám…
Amióta megjelent az első könyvem, megyek a kiadóval minden fontos eseményre, hogy ott álljak a könyveim mellett, illetve ha már úgy sincs más dolgom a többi kiadványból is eladok néha egyet-egyet. Így toltam az idén is.
Azonban nem ilyen egyszerű a történet, közel sem fejeződik be a tevékenységek listája némi eladással, mert mindig történik valami.
Az első napon, egyszerűen tél volt, ami ugye elég ritka április végén, de túléltük. Főleg az unalmat, mert sehol egy lélek nem mászkált. Tényleg csak a legelszántabbakból érkezett néhány mutatóba. Ennek ellenére nekem befért egy jó kis felolvasással egybekötött rendhagyó irodalomóra a legújabb kolleginával, Bódis Évivel, alias Riley E. Reines-szel, aki egy óriásrobotos háborús gyerekkönyvvel rukkolt elő nem rég. A gyerekek az egész felhajtást imádták, mi meg őket, nem sokára megyek hozzájuk a sulijukba is.
A péntek már Tarzan volt. Ezt egyrészt a lábfájás mértékéből, a bélhúzás hosszúságából, meg a napi bevételből lehet erre következtetni, főleg, ha emlékszel, tavaly mennyi bevételt csináltál, és mivel ez egy üzlet, minden bizonnyal fel van írva. Szóval, nekem elhihetitek a péntek durva volt. Mellettünk a Fumax tolta ezerrel és rajtuk is kábé ugyanez látszódott.
De a péntek meg sem közelítette a szombatot. A hétvége, egy két órás dedikációval kezdődött, ahol már ténylegesen kialakult egy rövidke kis sorom. Sok melóm van ebben a sorban ezért is említettem meg most külön, de nem volt lehetőségem túl sokáig örvendezni felette, mert közben érkeztek a többiek is: Bíró Szabolcs, Vivien Holloway, Szélesi Sándor, A. M. Aranth, Bódis Évi. Ez mind egy-egy újabb sort jelentett, a besűrűsödött tülekedés kellős közepén. A D hangár megtelt.
Ennek a tetejébe érkezik mindenki más is, akik közben mind szeretnének velünk egy-egy szót váltani. Mert ez még mindig a találkozások helyszíne, csak épp erre szombat délután már… És olyanok is előkerülhetnek, akik nem is tudják, hogy létezünk, de itt olyan könnyű összefutni random emberekkel a múltunkból. Nekem most egy 28 éve nem látott osztálytárs jutott. Meglepett és nagyon jól esett.
Mindezek mellé még adtam egy riportot is az eKulturának:
Ezek után nem mindegy milyen volt a vasárnap? 😀 Amúgy nem volt rossz, csak a vége nem kellett már. Úgy két órával nyúlt hosszabbra, mint egy éppen jókor véget érő Könyvfeszt. De még itt is akadtak értékes találkozások.
Azt gondolom, ha valaki ott van a vetésnél, és a gyomlálásnál, meg a többi előkészületnél, akkor az aratáson is részt kell vennie, mert így kerek ez az egész. Legközelebb a Könyvhéten találkozunk, és megígérem, hogy ott is ugyanekkora lendülettel vetjük be majd magunkat. Most még fáj a lábam, de holnaptól alig várom…
